Staudinger, Otto. 1884-88. I. Theil. Exotische Tagfalter in systematischer Reihenfolge mit Berücksichtigung neuer Arten. In: Staudinger, O. & E. Schatz, 1884-1892, Exotische Schmetterlinge. Fürth, G. Löwensohn. 1, 333 + [10] oldal, 100 tábla, + térkép.
Schatz, Ernst. 1885-1888. II. Theil. Die Familien und Gattungen der Tagfalter systematisch und analytisch bearbeitet. In: Staudinger, O. and E. Schatz (Eds.), 1884-92, Exotische Schmetterlinge. Fürth, G. Löwensohn. 2 (1-4): 1-180 oldal, 1-34 tábla.
Röber, Johannes Karl Max. 1889-1892. II. Theil. Die Familien und Gattungen der Tagfalter systematisch und analytisch bearbeitet. In: Staudinger, O. and E. Schatz (Eds.), 1884-1892, Exotische Schmetterlinge. Fürth, G. Löwensohn. 2(5-6): 181-284 oldal 35-50 tábla.
A lepkészet tudománya most kezd gyerekcipőben járni. Mindezidáig mezítlábas, rugdalózó kisbaba volt. Az évszázadok folyamán megismert pikkelyesszárnyú rovarokat (Lepidoptera), tehát a lepkéket, 1763-ban Carl Linné még csak három nagy csoportba osztotta: Pillangók (Papilio), Szenderek (Sphinx), és Pillék (Phalaena). Bécs környékének lepkéit kutatva Linné rendszerét 1775-ben a jezsuiták finomították, majd legtehetségesebb tanítványa, Johann Christian Fabricius (1745-1808) számos munkájában tovább fejlesztette a rendszert. A XIX. század folyamán különös lendületet vett az európai lepkék kutatása, sok-sok értékes, a helyi faunát feldolgozó mű született. Eközben a trópusokról szinte özönlött az új anyag a magángyűjteményekbe, és a felvilágosodás lelkesedése által felállított nagy nemzeti múzeumokba is. Az egzotikus tájakon bátor lepkegyűjtők tevékenykedtek életüket kockáztatva. Közülük sokan valamilyen balesetnek vagy a betegségeknek, vagy éppen rablótámadásnak estek áldozatául. Munkájuk tehát nem volt egyszerű, és nemcsak az ismeretlen területek titokzatossága és veszélyei, hanem sokszor anyagi nehézségek is gátolták a sikeres feltáró munkát. Gondoljunk csak a mi Füle Andrásunkra, Fenichel Sámuelünkre, vagy éppen Bíró Lajosra. A szerencsésebbeknek gazdag támogatói voltak, akik biztosították a felfedezőket arról, hogy a gyűjtött anyagaikat felvásárolják. Nem egyszer meg is előlegezték a sikerességet. Ilyen mecénás kevés volt. Ezek nemcsak maguknak gyűjtögettek, hanem áldoztak arra is, hogy a náluk levő kincseket mások is megismerhessék. Az egyik ilyen mecénás volt a drezdai születésű Otto Staudinger (1830-1900).
Otto Staudinger (1830-1900) drezdai rovarkereskedő eredeti arcképe, saját aláírásával
Staudinger már kora ifjúságától kezdve érdeklődött a lepkék iránt. Egyetemi diplomamunkáját a Berlin-környéki szitkárokról írta, tehát mondhatjuk úgy is, hogy profi lepkészként tevékenykedett. Több rovargyűjtő expedíción is részt vett, számosat pedig finanszírozott. Az általa az 1800-as évek derekán létrehozott vállalkozás természettudományos anyagokkal kereskedett, és minden idők egyik legnagyobbika volt. A legtöbb jelentős európai természettudományi múzeum vásárolt különféle természettudományos anyagokat a Staudinger cégtől, elsősorban lepkéket és bogarakat. Maga pedig páratlanul gazdag referencia gyűjteményt állított fel, gyűjteményeit ma Berlinben és Drezdában őrzik. Staudinger különös figyelmet szentelt a Pillangóalakúak (Papilionoidea) képviselőire. A hozzá érkező gazdag anyagokból nagy figyelemmel válogatta ki, preparáltatta és céduláztatta a példányokat. Ha tudományos érdeklődése nem párosult volna kereskedelmi tevékenységével, akkor bízvást mondhatjuk, hogy a világ pillangóiról ma kevesebbet tudnánk. Szerencsés pillangókereskedő volt!
Az Amazonasz-vidéki Pizarro pironkó (Parides pizarro Staudinger, 1884) szüntípusa. A fajt a bemutatott példány alapján ábrázolták az "Exotische Schmetterlinge" 13. tábláján
(forrás: https://www.butterfliesofamerica.com)
Staudinger számos tudományos munkát is megjelentetett és finanszírozott. Élete végén monumentális vállalkozásba kezdett. Sajtó alá rendezte egyik utolsó művét, aminek a címe: „Exotische Schmetterlinge”. Magyarra a cím talán úgy fordítható legjobban, hogy „egzotikus pillangók”. Ennek célja a világ pillangó-faunájának teljes áttekintése és az összes addig ismert génusz bemutatása volt; és nem eltitkolt szándéka pedig olyan rendszer megalkotása, ami nem az addig sokkal jobban ismert mérsékelt övi, hanem a Földkerekség teljes faunájának vizsgálatán alapszik. A mű 1884 és 1892 között füzetekben jelent meg, amiket később két vagy három kötetbe fűztek össze, díszes táblák közé. Az illusztrátor Staudinger gyűjteménye alapján dolgozott, száz táblát készített, amin közel 1300 példányt ábrázolt életnagyságban, színesben litografálva. Ebben a művében Staudinger kétszáz új tudományos lepkenevet is javasolt. A rendszertani részt Ernst Schatz (1844-1887) a boroszlói egyetem professzora kezdte írni, de váratlan halála miatt a drezdai egyetemen zoológusa, Julius Röber (1842-1915) fejezte be. Ehhez ötven litografált tábla tartozik, amin a könyv által tárgyalt összes génusz képviselőinek anatómiai jellegzetességét ábrázolták (fej- és lábszerkezet, szárnyerezet). Megjegyezzük, hogy mindez még a rokonsági viszonyok feltárásában nagy segítséget jelentő kitinizált ivarszervi struktúrák felfedezése előtt volt.
Az "Exotische Schmetterlinge" részei, korabeli dísztáblás kötésben
(forrás: https://assets.catawiki.nl)
Az „Egzotikus pillangók” pontosan egy tucat lepkecsaládot különített el: Acraeidae (Akreafélék), Brassolidae (Esthajnalászfélék), Danaidae (Danaiszfélék), Erycinidae (Pazarkafélék), Heliconiidae (Helikonkafélék), Hesperiidae (Búskafélék), Lycaenidae (Lángszinérfélék), Morphidae (Szépkefélék), Nymphalidae (Szöglencfélék), Papilionidae (Pillangófélék), Pieridae (Özöndékfélék) és Satyridae (Szemdíszfélék). Ezt a rendszertant követték az 1907 és 1930 között megjelent Seitz-sorozat nappali lepkés kötetei, és egészen a legutóbbi időkig érvényben maradt. Így nem csoda, ha Bernard d’Abrera monumentális „Butterflies of the World”-je is a Staudinger-Schatz-féle családfelosztást követi. Az Ernst Mayr (1905-2005) féle kladisztikus iskola és a legújabb molekuláris módszerek alkalmazása alapján ma cspán hat pillangóalakú lepkecsaládot különböztetnek meg a lepkészek (Búskafélék, Lángszinérfélék, Özöndékfélék, Pazarkafélék, Pillangófélék és Szöglencfélék). Ezzel az új rendszertannal a lepkészet tudománya belépett a sokat ígérő gyerekkorba, ahol két évszázadnyi kutatás után minden bizonyára váratlan és jelentős felfedezések várnak rá.
Az „Exotische Schmetterlinge” 13. számú táblája, rajta a fent már bemutatott Pizarro pironkóval és más pillangóalakú fajokkal, köztük a legnagyobbal, az afrikai Óriás pillangóval (Druryia antimachus)(Forrás: https://www.biodiversitylibrary.org/ )
Bár Staudinger könyve kis példányszámban jelent meg, ennek ellenére megtaláljuk minden olyan múzeum könyvtárában, ahol nagyobb lepkegyűjtemény van. Nem csoda, hiszen a múzeumi kurátorok ennek segítségével állították fel a gyűjteményeket, és váltak így azok egymással kompatibilissé. Annak idején a Magyar Nemzeti Múzeum is beszerezte ezt a művet, még feltehetően megjelenése idejében. Erről árulkodik az „Ec 162”-es korai leltári szám, ami jelzi, hogy a könyv valamikor Frivaldszky János (1822-1895) idejében került az Állattár lepkegyűjteményi kézikönyvtárába. Az, hogy intenzív használatban volt, bizonyítja, hogy a három kötet eredeti díszkötése elveszett, az ötvenes évekre jellemző szegényes papírborítású kartonált fedelet kaptak. A táblákat magába foglaló kötet első lapjai eléggé koszosak és roncsoltak, és bizony öt közülük (47-51.) hiányzik. A művet a jelek szerint forgatták nagy elődjeink is, mert itt-ott Schmidt Antal (1880-1966) vagy Szent-Ivány József (1910-1988) keze írását rejtik a lapok. Dédelgetett tervünk volt, hogy a múzeumi kötet színes tábláit felhasználva olyan kiadványt készítünk, ami magyar nyelven mutatja be a világ pillangóalakú lepkéit. A körülmények úgy hozták, hogy nem a múzeumi, hanem egy másik példány alapján sikerült megvalósítani ezt az álmot! Legközelebb erről számolunk be.
Bálint Zsolt és Katona Gergely
