Ahogy a Lepkés könyvek bejegyzéseiből a rendszeres olvasónak egyértelmű, a Magyar Természettudományi Múzeum lepkegyűjteményében nemcsak lepkepéldányokat, azokhoz tartozó kiegészítő gyűjteményeket és a szakirodalmat, hanem fényképeket és kordokumentumokat is őrzünk. Ez utóbbiak közé tartoznak a különféle gyűjtőnaplók és levelek, amelyek előbb vagy utóbb majd átkerülnek a Tudománytörténeti Gyűjteménybe. A gyűjtőnaplók közül itt most csak az egyiket mutatjuk be. Érdekessége több is van, ezekből szemelvényezünk.
A napló fedele, és egyik oldala 1954. márciusi kirándulásokról szóló bejegyzésekkel.
(1) A napló a magyar történelem nem túl rózsás évtizedét öleli fel. Az első gyűjtőút ismertetője „Kirándulás a Pápakovácsi láprétre” címmel 1952. május 11-én, az utolsó a „Dobai erdőkben Palival” 1962. IV. 22-én született. A legutolsó (ceruzával írt) bejegyzés pedig: „1965. VIII. 18.-i dátummal több meghatározatlan növény – régi Pali naplókban utána nézni!”.
(2) A naplót vezető személye ismeretlen, de a gyűjtőtársakat következetesen feljegyzi a „Társ” bekezdésben. Ez a társ legtöbbször „Pali’, olykor női nevek is feltűnnek (Csajághy Jolán, Czucza Emma, Gál Tinka, Kálmán Emília) vagy férfiak (Tóth Sándor és Gábor).
(3) A gyűjtések helyszínei a Bakonyaljára, a Bakonyra és Pápa környékére szorítkoznak.
(4) A bejegyzéseket három különböző színű tintával, szép, rendezett és lendületes írással jegyezték: a zöld botanikai, a piros ornitológiai és a fekete szín lepidopterológiai megfigyeléseket jelez. A dátum, a helyszín és az időjárási megfigyelések is feketével vagy kékkel íródtak.
(5) A naplóban két dátummal jelzett „térkép melléklet” is található. Az 1959. VI. 6.-án Noszlopról Nagyalásonyba tartó, és az 1962. VI. 3.- án Pápateszér és Bakonyszentiván közötti vízfolyás mentén tett kirándulást jeleníti meg pauszpapíron, három színű tintával és ceruzával írva és rajzolva.
Az 1959. VI. 6-i útról készült térkép, a megfigyelt állat- és növényfajokkal.
(6) A naplóban még található egy „Dátum nincs” megjelölésű lila füzetborítóban levő kézirat, aminek címe: „Kovács Lajos: A magyarországi nagylepkék és elterjedésük művének lelőhelyei a növényföldrajzi tájegységek szerint csoportosítva”. A kézírás nem egyezik a naplóban találhatóval.
(7) Semmiféle bejegyzés nem utal az abban az időben zajló téeszesítésről, a Rákosi-kultuszról, az 1956-os eseményekről, majd a szovjet megszállásról és a kádári „konszolidációról”.
Ki írta ezt a naplót? Ki lehetett „Pali"?. A választ elég egyszerű volt megtalálni. A napló több esetben is jelzi a „Melitea aurinia” (= Aranyos tarkály; Euphydryas aurinia) gyűjtését, nem egyszer a Devecser melletti Széki-erdőben. A faj dunántúli (háború utáni) felfedezése részben Tallós Pál (1931-1968) nevéhez köthető. Mészáros Zoltán és Vojnits András könyve, ha röviden is, de méltóan emlékezik meg róla: „… a fiatalon elhunyt erdész-botanikus a Bakony-hegység és a Nyugat-Dunántúl faunájának kutatásában alkotott maradandót”. A múzeumban több Aranyos tarkály példány is van Tallós Páltól, de egyik sem olyan dátumokról és helyekről, amiket a napló jelez. Viszont több olyan példányt találtunk, amik Lengyel Gyula nevéhez köthetők, és a gyűjtési hely és időpont is megegyezik a naplóban olvasottakkal.
Lengyel Gyula által gyűjtött Aranyos tarkály példányok.
Visszaemlékezések szerint dr. Lengyel „szeretetével és lelkesedésével rovarászok nemzedékeit nevelte”. Halála után jelentős gyűjteménye a múzeumba került, feltételezhetően a napló is ekkor érkezett. Az előbbiek ismeretében talán megalapozott az a feltételezés, hogy a naplót Lengyel Gyula (1891-1968), egykori gyógypedagógiai tanár és minisztériumi főelőadó írta. A Kovács Lajos faunaművéhez írt jegyzék, pedig feltehetően Tallós Páltól származik, aki élénken érdeklődött a növényföldrajz iránt.
Dr. Lengyel naplója újabb ékes bizonyítéka annak, hogy a tárgyára összpontosító természetbúvár immunis a politikai járványokra, sőt a társadalmi események is közömbösen hagyják. Nincs kesergés a parasztok megnyomorítása vagy a szovjet megszállás fölött. Lepkék, madarak és virágok vannak, ahogy a távolban „időnként előtűnik a Somló”, és hogy „a vidék hol somogyias, hol Őrségre emlékeztető”. Mert miért is keseregne? Ideológiák és hadseregek jönnek és mennek, határok tolódnak erre meg arra. Velük nem az élet, hanem a halál terjed, de a lepkéket és az őket kutató lepkészt nem a pusztulás okozta változások, hanem az élet állandósága érdekli. Ezért 1956 után sem azt jegyzi fel , „hogy az oroszok visszajöttek” vagy "zúg a traktor, szánt az eke", hanem azt, hogy „Kovács néni rétjén szép tűzpillék napoztak, röpködtek” vagy „elég sok lepke röpked: Auriniák, már nem frissek, ülnek virágokon”.
Bálint Zsolt és Katona Gergely
