Fehér Jenő, 1923: Nappali lepkéink gyors és könnyű határozója kezdők számára. Ismeretek Tára, 19. Lampel R. (Wodianer F. és Fiai) R.T., Franklin társulat nyomdája, Budapest, 55 o. (15 x 11 cm; ISBN nincs) Pdf.
Egy kedves ismerősöm közel egy éve nagy örömöt okozott nekem. Édesapjának könyvtára felszámolása közben kezébe akadt egy kis nyomtatott füzetecske, amit kemény táblák közé kötöttek, és a gerincére fehér festékkel felírták a szerző vezetéknevét és a füzet pontos tartalmát – Fehér: Lepke-határozó. Csodálkozva vettem kézbe, és forgattam. Addig azt hittem, hogy az összes 1945 előtt megjelent magyar nyelvű lepkés kiadványt ismerem. Hát vannak meglepetések.
A nyomtatvány borítója
A kis nyolcadrét füzetecske az Ismeretek Tára sorozat utolsó darabjaként jelent meg. Olyannyira utolsó, hogy lám, még a Wikipédia szócikk sem tud róla. A szerző, Fehér Jenő nem volt lepkész, de a természet világát jól ismerte, a sorozatban növény- és bogárhatározói jelentek meg, de írt ásványhatározót is. Utolsó műve az "Időjós állatvilág" a negyvenes években, és még később is népszerű olvasmány volt a természet iránt érdeklődők körében.
A könyvecske írója az Abafi-féle magyar lepkeneveket használja, kis szépítéssel, mert a lepke szó helyett olykor (következetlenül) a pillangót használja. Így van boglárka-lepke és bús-pillangó, enyhész-pillangó és nyárfa-lepke, szemes-lepke és szerecsen-pillangó, szivárvány-lepke és tarka-pillangó, stb. De azért van még Frivaldszky-féle surán és szitkár, sőt inó és zigéna is. Ez a kis mű lehetett az alapja a Dudich-féle Állathatározóban megjelent kulcsoknak, amire aztán ráépült a mind a mai napig használt rossz magyar lepkenevezéktan.
Maga a kis mű ügyesen és következetesen van megírva. A faunaterületünkön előforduló nappal repülő lepkék leggyakoribb fajait meg lehet határozni. A szerző kikacsingat az akkor még "friss" trianoni határokon túlra, hiszen a kulcsban több szerecsen (Erebia) fajt felsorol. Bátran említi még a következőket is: Déli róka-lepke (Polygonia Egea) – „délibb vidékeken” él, Alpesi szerecsen-pillangó (Oeneis Aello) – „az Alpesekben”, Havasi boglárka-lepke (Lycaena Eumedon) – „havasi réteken”, stb. Megjegyzendő, hogy a Baltacím boglárka-lepke (Lycaena Damon) – „elég gyakori”, akárcsak a Nagy nyárfa-lepke (Limenitis populi) – „elég gyakori hegyes vidéken”, viszont a Roxelan suhogó-lepke (Pararge Roxelana) – „ritka (Orsova, Herkulesfürdő)”, de az Apolló-lepke (Parnassius apollo) – „hegyi réteken közönséges”. Hol vagyunk ma már ezektől!
A nyomtatvány 8-9. oldala
A kis mű lehet, azért annyira ritka, mert igen rossz minőségű papírra nyomtatták. A használat alatt hamar tönkremehetett. A nekem ajándékozott példányt tulajdonosa, a Zebegényben élő Felvégi Frigyes, nagy becsben tarthatta, hiszen, ahogy említettem, szépen beköttette. És hogy használatban volt, ahhoz se fér kétség, ezt bizonyítják az itt-ott megjelenő kosz- és ujjlenyomat-foltok, meg persze a címlap belső oldalán olvasható kisgyerekes jegyzet. Bármennyire is kicsi és jelentéktelennek tűnik ez a kiadvány, a múzeumban fellelhető lepkegyűjteményi szakkönyvtárnak nagy kincse lesz, hiszen ezzel is teljesebb lett az itt tanulmányozható magyar lepkészeti nyomtatványok gyűjteménye.
Bálint Zsolt
