A Magyar Természettudományi Múzeum a Balkán állatvilágának kutatásáról vándorkiállítást készít, amit négy országban fog bemutatni. Ez nemcsak Európának ezt a fajokban különösképp gazdag természeti környezetét varázsolja majd a látogatók elé, hanem a múzeum szerepét is a Balkán tudományos feltárásában. A kiállítás valószínűleg nem jön Magyarországra. Ezért mentettük ide a lepkés részeket a magyar rovarászok számára. Külön köszönjük a képet Gór Ádámnak, Pierre Boyernek és Kiss Ádámnak!
Bennszülött balkáni Szerecsenlepke (Erebia) fajok
Az Alpok és a Balkán a jégkorszak alatt számos állatfajnak nyújtottak menedéket. A klímafázisok alatt sok-sok kipusztulás és betelepülés történt. Ez jól nyomon követhető a két hegységrendszer Szerecsenlepkéin (Erebia), amelyek életfeltéteiket a gleccserek és az erdők közötti tundrán találták meg. Az Erebia orientalis és az E. rhodopensis a Balkán bennszülött fajai. Akárcsak az E. neleus és az E. phorcys. Ez utóbbiak első példányait Frivaldszky Imre küldöttei gyűjtötték először.
[Erebia neleus nőstény kép: Gór Ádám]
Kipusztulás
A Kárpát-medence a Közép pávaszem (Saturnia spini) elterjedési területének északnyugati peremén volt, számos helyről rendszeresen jelezték. Az 1970-es évek közepén hirtelen eltűnt. A kökényen élő hernyókon végigsöprő járványt sejtik az eltűnés hátterében. Korabeli beszámolók szerint az útmenti bozótosokban sok helyütt lehetett látni a tömegesen elpusztult hernyók tetemét. Bár a Balkánon jelenleg is előfordul, nem sikerült visszahódítania a Kárpát-medencét.
[Saturnia spini hernyó, kép: Gór Ádám]
Veszélyeztető tényező: erdőtűz, erdők helyének beépítése témához
A Rileyana fovea száraz erdőkben honos. Hernyója különféle tölgyeken él. A lepke októberben rajzik; lokális, de élőhelyén általában gyakori. Kora este, még világosban kezd repülni. A kevés, aktív hangadásra képes lepkék egyike: a hímek hátulsó szárnyán egy feszes hólyag van, ehhez dörzsölik hátulsó lábukat – repülés közben. Hangja nőstények csalogatására szolgál, emberi füllel is jól hallható: zörgő, sáskaciripelésre emlékeztet. A lepke ritkán repül fényre, de boros csalétekkel jól csalogatható. Az erdők átalakításával, elpusztításával eltűnik.
[Rileyana fovea hernyó, kép: Kiss Ádám]
Veszélyeztető tényező: taposás, beépítés, gyep fásítása
Az Eupithecia fajok apró, ám esetenként igen látványos lepkék. Nagyon sok fajuk eléggé hasonló, ezeket csak szakember képes azonosítani. Különös életmódot folytatnak: hernyóik nem a növények levelét, hanem azok virágát és zsenge magvait fogyasztják. E lepkefajok gyakran csak néhány növényfajban tudnak megélni, ezért kevés helyen fordulnak elő. E ritkaságok jó része a sziklagyepekben honos, így a gyepek sérülése – túlzott legeltetés, taposás, égetés, fásítás, beépítés – egyben a lepkék életének végét is jelenti.
[Eupithecia linariata nőstény: Gór Ádám]
Veszélyeztető tényező: kemikáliák
Európa legnagyobb őshonos lepkéje, a Saturnia pyri hernyója gyümölcsfák levelével táplálkozik (latin nevében a körte erre utal). Az élénkzöld alapon égszínkék bibircsókokat és azokból eredő hosszú szőrszálakat hordozó hernyó maga is igen látványos, de a kifejlett lepke méretei - melyek egyes madarakéval, sőt denevérekével is vetekednek – talán még impozánsabbak. Mint minden, gyümölcsfákon élő fajt, a vegyszerezés fenyegeti leginkább.
[Saturnia pyri nőstény, kép: Gór Ádám]
Balkán mint refugium és visszatelepülési gócpont
A Catocala fajokat a nagyobb méret, a rejtőszínű elülső szárnyak, és az élénk: sárga-fekete, piros-fekete színű hátulsó szárnyak jellemzik. Talán legérdekesebb csoportjuk a sárga-fekete szárnyú, száraz bokorerdőkhöz kötődő fajegyüttes, mely észak felé a Kárpát-medencéig hatol, ahol a csoportot két faj képviseli. A Balkán-félszigeten, különösen annak déli részén jóval több fajuk honos – köztük a két előbbi – ezért igen valószínű, hogy a jégtakaró visszahúzódása után a Balkánról jutott el a csoport a Kárpát-medencébe.
[Catocala conversa hím, kép: Gór Ádám]
A legújabb kutatási eredmények szerint a Fekete szerecsen (Erebia melas) a különböző meleg interglaciálisokban balkáni refúgiumból terjedt végig észak felé Dinári-hegységben, egészen Szlovéniáig. De eljutott a Déli-Kárpátokba, majd onnan meghódította az Erdélyi-medencét. Ott több helyi változata is kialakult. Egyikük, az E. melas runcensis, “a dombok közé leszállva” képes volt benépesíteni a génusz számára szokatlanul alacsonyan fekvő élőhelyeket is.
[Erebia melas runcensis hím, kép: Pierre Boyer]
Bálint Zsolt, Katona Gergely és Tóth Balázs