Kindermann: Lepidopterologische Notizen (= Lepkészeti jegyzetek) kézirat, 116 pp.
Kindermann Albert (? – 1847) és azonos nevű fia (1810-1861) csehországi születésűek voltak, ahol a takácsmesterség mellett, már lepkészkedtek. Az 1820-as évek táján kezdték Magyarországot felfedezni a külföldi rovarászok is, így a családfő úgy döntött, hogy Budára költöznek. A kivándorlás célja az ígéretes lepkeüzlet által remélt jobb megélhetés lehetett, meg talán a herrnhuti misszionárius lelkület. A család ugyanis a szekta tagja volt. Az ebből fakadó kapcsolatokat a lepkészet szempontjából céltudatosan fölhasználták.
A magyar fővárosban felhagytak a szövőmesterséggel és jó polgárokként egészen a lepkészetnek éltek. Az idősebb Kindermann szorgalmasan gyűjtött Buda környékén. Később pedig egymaga, vagy fiával együtt bejárta a Magyar Korona országait. Az ifjabb Kindermann beutazta Oroszország és az Oszmán Birodalom akkor lepkészetileg teljesen ismeretlen területeit is. Számos lepkét ők mutattak ki először a magyar faunában, és sok fajt ők gyűjtöttek először. Ezért több lepke is az ő nevüket őrzi.
A Kindermann Alkonyász, amit ifjabb Kindermann Albert gyűjtött először Kurdisztánban. A példányokat a bécsi Julius Lederer vásárolta meg, és 1853-ban írta le a fajt Smerinthus kindermanni néven (http://tpittaway.tripod.com/sphinx/s_kin.htm)
Abafi-Aigner Lajos lepkésztörténete részletesen ír róluk. A könyv hivatkozik az idősebbik Kindermann egy nagyobb 1837-es keltezésű munkájára, amibe a Buda környéki bogarakkal és lepkékkel kapcsolatos megfigyeléseit jegyezte fel. Ez az irat eredetileg a Nemzeti Múzeum tulajdonában volt, de ma már nem található a jelzett helyen. Lehetséges, hogy a dokumentumot Frivaldszky Imre vásárolta meg a Kindermann gyűjtemény egy részével, és a könyvtárával került később a múzeumba. Az, hogy ismerte a kéziratot, szinte bizonyos, mert nagy faunaművében áttételesen többször is hivatkozik rá.
Nagy örömünkre tavaly nyáron a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár Budapest gyűjteményének katalógusában egy kéziratra bukkantunk, aminek az adatok szerint Kindermann a szerzője és címe „Lepidopterologische Notizen” (értsd: lepkészeti jegyzetek). Információnk szerint lehet, hogy Abafi-Aigner Lajos szabadkőműves hagyatékával került a könyvtárba. Eredetileg azt hittük, hogy ez az elveszett múzeumi dokumentum. De nem. Az előbbiben lepkékről és bogarakról volt szó, ez utóbbi viszont csak lepkéket tárgyal.
A kisméretű (kb A5-ös), 116 számozott oldalt tartalmazó, bordó vászonba kötött füzetecske belső borítójára az 1912-es leltározáskor került fel a szerző neve, ceruzával írva. Az első oldalaktól szép, de nehezen olvasható kalligrafikus kézírást később felváltja egy remegő kézzel írt második. Majd egy lendületes harmadik kéz zárja le a szövegbejegyzéseket. Ki lehetett az első bejegyző? Kindermann? De melyik? És ki lehetett a második? A már betegeskedő fiatalabb Kindermann? És a harmadik? Ez utóbbinak a kézírása arról tanúskodik, hogy sűrűn forgatta a kéziratot, mert nemcsak tartalomjegyzéket, hanem az adatok alapján hernyó- és lepkenaptárt is összeállított. Ettől a harmadik személytől származik a dokumentumban fellelhető egyetlen pontos évszám: 1871. Ez a legutolsó bejegyzésben olvasható, ami szerint ebben az esztendőben Valeria Orbiculosa-t gyűjtött a Kamaraerdőben…
A dokumentum 87. oldalán a „Valeria orbiculosa”-ra vonatkozó bejegyzés
Mi arra gyanakszunk inkább, hogy ez az a kézirat, ami az Anker levelezés megvásárlása után Abafi-Aigner Lajos birtokába került. Abafi nemcsak az említett történeti munkájában hivatkozik rá, hanem később forrásműként is használta. A század fordulón ugyanis Abafi az Illustrierten Zeitschrift für Entomologie folyóirat oldalain 15 részből álló cikksorozatban értekezett a magyarországi lepkefajokról. Ennek első, bevezető részében említi, hogy adatait nagyrészt az Anker testvérek és Langerth József jegyzeteiből merítette.
Anker Lajos (1822-1887) Budán lakott volt, és öccsével Anker Rudolffal (1824-1901) keresetüket természeti tárgyak gyűjtésével és eladásával egészítették ki. Jó érzéssel párosult alapos tudással dolgoztak. Számos, a tudomány számára addig ismeretlen lepkefajt gyűjtöttek Pest-Buda környékén. Barátságban volt velük Langerth József (? – 1882) vasúti hivatalnok, aki polgári foglalkozása mellett ugyancsak lepkekereskedett.
Az Ankerék által a budai Kamarerdőn felfedezett és 1854-ben leírt Chondrosoma fiduciaria, amit Frivaldszky Imre 1865-ben Sebes Nyilancz-ként ismertetett magyarul (http://molbiol.ru/forums/lofiversion/index.php/t212056-50.html)
A dokumentumot alaposan tanulmányozni kell, és csak az után lehet levonni a végkövetkeztetéseket azzal kapcsolatban, hogy mikor, hol, és ki vagy kik írták. De addig is: milyen nagyszerű, hogy a kézirat kapcsán megelevenedik a múlt és a régen eltávozott nagy elődök tetteire újra fény derül! Lelki szemeinkkel látjuk a távoli tájakon szekerén zötykölődő ifjabb Kindermannt és a Budán maradt aggódó apát; a gyűjteménye fölé görnyedő Frivaldszkyt; a két Ankert, amint nagy pechükre (!) éppen föltűznek egy Körjegyű Ardócót fönn a Kamaraerdőn; és Langerthet is, aki meggyújtja a borszeszégőt, hogy a kifújt hernyóbőrt megszárítsa; és persze az íróasztalnál ülő Abafi-Aignert, ahogy avatott irodalmárként rendezi és jegyzeteli az előtte levő iratokat…
Bálint Zsolt és Katona Gergely
