Mauro Costa, Ángel L. Viloria, Otto Hubber, Stéphane Attal, Andrés Orellana: Lepidoptera del Pantepui. Parte I: Endemismo y caracterización biogeográfica
http://www.entomotropica.org/index.php/entomotropica/article/view/414/448
Az élet sokféleségét kutatók már régóta felfigyeltek a dél-amerikai kontinens északkeleti részén levő táblahegyek sajátos állat- és növényvilágára. A szakcikkeket, amelyekben az ott talált növények listája vagy a tudományra új fajok leírása olvasható, talán még senki se gyűjtötte össze. Pedig nagyszerű munka lenne. Nemcsak mert egy vaskos kötetben szemléltetné, hogy az élet milyen különös megoldásokat talál arra, hogy még ott is legyen, és bőségben legyen, ahol a logika szerint nem lenne szabad, hanem mert a különféle nemzeti nyelven megjelent eredményeket végre láthatnánk egy szemmel, és olvashatnánk egy szívvel, egy lélekkel.
Venzeuelai táblahegyek madár-, meg olykor lepke-távlatból (kép: M. Costa)
Ez az álombeli könyv biztos nem mozgatná meg az írók fantáziáját, sem a forgatókönyv-írókét sem pedig a filmesekét. Ezért nem inspirálna semmiféle elveszett világot, sem Jurassic, sem pedig Triassic parkot. Nem rezzenne meg az élet gyertyalángja sárkánygyíkok közeledtére, az esti madáréneket nem nyomná el a melegvérű hüllők tülkölése, és nem bújnánk félelmünkben az asztal alá, ha váratlan látogató érkezne a műhelyünkbe. Viszont lehet ez a könyv az élet után kutatókat egyre izgalmasabb és mélyrehatóbb kérdések feltevésére ösztönözné, és a válaszok nyomán egyre inkább közelebb kerülnénk a Valósághoz. Kiderülne, honnan és miért is jöttek ide az itt élők, hogy az „elveszett világban” lakjanak, és mikor is születtek, és várhatóan merre tartanak, és hogy benne vannak-e az élet folyamának sodrában, vagy éppen megkapaszkodtak egy sziklaszálon, jó sorsukban reménykedve.
Az Akopán táblahegy fennsíkján tenyésző Farkincás-rokonúakat (Eumaeini) képviselő, leírásra váró lepkefaj (kép: M. Costa)
A lepkék kapcsán az utóbbi évtizedekben indult meg a táblahegyek faunájának feltárása. A kezdeti lépéseken már túl vagyunk, amikor egy-két nagyon gazdag ember helikopterrel leszállhatott valamelyik tepui tetejére, néhány órát eltölthetett, és talán gyűjthetett is, majd visszatért. Legújabban pedig már rendszeres gyűjtés és jól szervezett kutatás folyik. Egyre több eredmény kerül publikálásra. Nemrégen jelent meg az Entomotropica szaklapban a Pántepui biblikáiról, búskáiról, farkincásairól, pillangóiról, szemőceiről és a többi pillangóidomú lepkéről szóló összefoglaló tanulmány.
Az Akopán táblahegy fennsíkjának egyik bozótosa, számos leírásra váró lepkefaj élőhelye (kép: M. Costa)
Hozzám is érkeznek a lepkék, virtuálisan meg valóságosan is. Van egypár eddig ismeretlen, a tudomány számára új faj, ami névadásra vár. Nekem ezekből a lepkékből az látszik, hogy táblahegyek világa nem elveszett és nem is letűnt. Nagyon is benne van a mában, nyüzsög rajta az élet. És pontosan olyan élet, ami azt mutatja, hogy semmit se akar, még egy szikladarabot se szeretne pusztán, élet nélkül hagyni. Az én Farkincásrokonú lepkéim is sugallják, hogy az endemizmusok főképp olyan csoportok közül kerülnek ki, amelyek a tudósok hite szerint a fajképződés forrongó kohójában az élet újabb és újabb formáit produkálják. Igen, az élet nem hagyja magát, és ha a régi forma nem megfelelő, akkor kitalálja a megfelelő újat. De ami mégsem új, hanem benne van a tarsolyában. És ezt az újat pontosan arra az alkalomra tartogatja, amikor szüksége van rá. Aki ezt tanulja, az tanulja a valóságot. És a táblahegyek élővilága sokkal inkább a jövőbe, mintsem a múltba vezeti.
Bálint Zsolt