Herman Ottó: Trochilium apiforme, ein Hermaphrodit. Trochilium apiforme. Egy hermaphrodita. Természetrajzi füzetek 1881. 5(2-4) 194-196, 275-277, +1 tábla.
A Magyar Természettudományi Múzeumban található Georg Friedrich Treitschke (1776-1842) bécsi lepkésztől származó gyűjteményben van egy különleges szitkár példány, ami fölött maga Treitschke is értekezett 1834-ben. Megállapítja, hogy a bal oldal a „Sireciformis”, a jobb oldal meg az „Apiformis” fajváltozatot képviseli. Így jelölte meg a gyűjteményében is, és még ma is így látható. (1. kép) A XIX. század végének egyik jeles lepkésze Ottokar Bohatsch (1843-1912) a leírás alapján, azt feltételezte, hogy ez a ritka eset (gyakorlatilag az egyetlen ismert) a Speyr-féle dichotómiát képviseli, amit nem hermofroditizmus, hanem hibridizáció okoz. Bohatsch szerette volna látni a példányt. (2. kép) Ezért írt Frivaldszky Jánosnak (1822-1895), az akkori igazgató őrnek. Frivaldszky továbbította Bohatsch kérését Herman Ottónak (1835-1914), hogy rajzolja le ezt a különlegességet.
A nagy polihisztor nemcsak hogy lerajzolta (3. kép) és alaposan leírta a példányt, hanem áttételesen odadörgött Bohatschnak. Szerinte a Speyr-féle dichotómia elfogadhatatlan, mert ha két faj kereszteződik, akkor a faji bélyegek keveréke az egész testen megjelenik. Summázata pedig „épen azért kötve hiszem, hogy létezzék természetvizsgáló, a ki a jellegek féloldalú megjelenését másban mint ivarkülönbségben keresné”.
Nos, az eltelt 123 év alatt sok minden tisztázódott a rovartan területén is. Amellett, hogy a genetika Gregor Mendel (1822-1884) atya kísérleteinek köszönhetően kiléphetett a „kötve hiszem természetvizsgálók” erdejéből a tudomány mezejére, a mi esetünkben kiderült, hogy a Sireciformis nevet az Apiformis rozsdabarna pikkelyezettségű példányaira kell alkalmazni. Valóban nincs köztük faji különbség, és „sireciformis" színváltozat mind hím, mind pedig nőstény példányok esetében ismert. Így nem jelezhet kettős ivarúságot, aminek legfeltűnőbb esete a kétoldali tökéletes gynandromorfizmus, amit Herman Ottó sejtetett a példány esetében.
Mi akkor példányunk igazsága, tehát mi a valóság? Tovább kellene kutakodni. A lepke potrohát felboncolva talán bizonyíthatnánk, hogy nőstény példányról van szó. Ezt valószínűsíti az, hogy a szitkár-hímekre jellemző farpamacs hiányzik az utolsó potrohszelvényről. Így megállapíthatjuk: van egy valóban különleges módon rajzolt nőstény Darázs Szitkárunk. Utána kezdhetjük az irodalmi búvárkodást, és talán rá is bukkannánk egy vagy két közleményre, hogy milyen tenyésztési körülmények eredményeztek f. sireciformis egyedeket. Ezen túl pedig el kell mélyedni a szinte áttekinthetetlen örökléstani irodalomban és olyan beszámolókat keresni, amelyek a kísérletezések során a mi példányukon látható, vagy hasonló „dichotóm” jelenséget írnak le. Szóval, még az eltelt 123 év után is van mit búvárkodni! De bármi is a valóság, és lehet hogy sosem lesz felboncolva az egyre rézvirágosabb rovartűn öregedő példány, ez sem befolyásolja azt, hogy köszönjük a 100 éve meghalt Herman Ottónak a rajzot, a leírást és a probléma felvetést.
Bálint Zsolt és Katona Gergely