Kovács Lajos, a legendás magyar lepkész (Acta Naturalia Pannonica 6). Szerkesztette: Fazekas Imre. Kiadó: Regiográf Intézet, Komló. 187 oldal. HU ISSN 2061-3911. ISBN 978-963-86940-8-9. (Pdf.)
Hatvan éve jelent meg a „Magyarországi nagylepkék és elterjedésük” cikk első része. Ennek a szerzője Kovács Lajos (1900-1971) egykori levéltárigazgató volt. Mint osztályidegent, a Magyar Természettudományi Múzeumba helyezték – szerencsés összeköttetéseinek köszönhetően. Egyébként a gulágra, jobb estben Recskre vagy Tiszalökre került volna. A múzeumi lepketárlók között húzódott meg először furcsa "frászkarikaként", majd miután alaposabban bedolgozta magát a szakmába, megmutatta magát a világnak is, számos cikkén keresztül.
A háború borzalmait túlélő és a rákosista rendszer alatt nyögő magyarországi lepkészek számára ez az 1953-ban megjelent cikke bizonyára nagy örömet hozott. Sőt, a három év múlva megjelenő második résszel együtt a két cikk már olyan átfogó képet adott a megmaradt országrészek faunájáról, aminek alapján valóban komoly faunisztikai feltárás indulhatott meg. Lepkészeink faunára új fajok megtalálásnak reményével rajzottak a Zemplénben, a Bükkben, a Mátrában, a Bakonyban és a Mecsekben, sőt kimerészkedtek az Őrségbe – ami akkor nem volt veszélytelen és politikamentes vállalkozás. Ennek "előszellemeként" jelentek meg a lepkehálós-maximlámpás gyűjtők az érdekesebb, még feltáratlan alföldi részeken. (Bátorligeti beszámolójuk itt olvasható.)
Ki volt ez a lepkész Kovács Lajos? Ezt mutatja be a kis kötet, megkésve bár, de azért mégiscsak emléket állítva legendás alakjának. Igen, legendás alak volt. Sok anekdota fűződik talán valóban nem mindennapi személyéhez. De aki még meglett korában is hűséges gyerekkori álmaihoz és szerelméhez, az mi más lehetne, mint nem mindennapi alak? Egyfajta frászkarika-csodalepke, aki fölött a látszólag hozzá legközelebb állók is legtöbbször viccelődnek – pedig ő az életet, és benne a tudományt halálosan komolyan veszi. Mivel már nincs közöttünk, vegyük végre komolyan és köszönjük meg, hogy tudását végül megosztotta nemcsak kortársaival, hanem velünk is. – Ezt a szóban forgó szerény kis emlékkötet meggyőzően bizonyítja.
Bálint Zsolt és Katona Gergely