Odéscalchi Eugénie 1987: Egy hercegnő emlékezik. Gondolat, Budapest, 414 pp. ISBN: 9632820304.
Hannah Rothschild 2014: Pannonica - A lázadó bárónő. Helikon, Budapest, 364 pp. ISBN: 9789632274065.
A két könyv magyar címlapja. A bal oldalin a szerző szerepel, barokk farsangi jelmezben. A jobb oldalin a főhős karikatúra-szerű zsánerképe látható.
Két könyvről szól a mai bejegyzés. Látszólag nem sok hasonlóság van köztük, és első pillantásra a lepkékhez sincs semmi közük. De egyik állítás sem igaz. Sőt, nagyobb tévedést nem is lehetne megfogalmazni. Mindkét kötet női szerző alkotása. Mindketten egy-egy különösen gazdag, magyar felmenőkkel is rendelkező arisztokrata családba születtek. A két kötet a saját és családjuk életének egy-egy meghatározó időszakát mutatja be. Mindkét kötetnek van olyan szereplője, aki szenvedélyes rovarász, lepkész, akik gyönyörű, egyedi, lakkozott, sötét keményfa fiókokban hatalmas gyűjteményt hoztak létre. A könyvek külön-külön is kaphattak volna önálló bemutatót, de így, egymás mellé téve érdekes látni a hasonlóságokat és különbségeket, mint a "Chariots of fire" (Tűzszekerek) c. filmben.
Szerémi Odescalchi Eugénia Ágnes Mária főhercegnő és lubellei és kisfaludi Lipthay Béla báró esküvői fényképe, Pozsony, 1918
Odescalchi Eugénia (ejtsd: odeszkálki) 1898-ban született a felvidéki Szolocsány közelében lévő kastélyukban. Családneve itáliai eredetű. Az első világháború végén, a magyarországi forradalom kitörésekor 1918-ban ment férjhez Lipthay Bélához. Három fiúk született: Frigyes, Antal és Bálint. Életükre rányomta a bélyegét a XX. századi magyar történelem szinte minden csapása, amit egy arisztokrata család elszenvedhetett: Trianon, az elvesztett világháborúk, a kommunista hatalomátvétel, elit-, egyház- és kuláküldözés, múlttal való "végső" leszámolás. A kötet a túlélés, felszínen maradás, újrakezdések krónikája, melynek végét a hercegnő Szécsényen, a kastélyból kilakoltatva, özvegyen írta meg naplói alapján. Három fiából egy, Bálint maradt meg támaszául, Antalt a világháború végén láthatta utoljára (Dél-Amerikába emigrált), Frigyes pedig az orosz fronton, Korotojak városában esett el a 1942. évi nyári hídfőcsaták során. 2012-ben egyikünk járt is ebben a Don-parton elterülő, tank-emlékműves, pontonhidas kis faluban, mely 70 évvel azelőtt még város volt, de teljesen elpusztította a világégés, és azóta sem nyerte vissza egykori erejét.
A kötetben megelevenednek a Monarchia arisztokráciájának utolsó évtizedei, a már-már követhetetlen rokoni és baráti szálak, köztük a Kelet-Afrikát bebarangoló Teleki Sámuellel és a földrajztudós Teleki Pállal. A trianoni döntést követően lovrini lakosként román állampolgárokká váltak, de egy birtokcserével és vásárlással ismét magyar állampolgárok lehettek. Lipthay Béla évekig élt és dolgozott Kanadában, és felesége egy föld körüli hajóúton is részt vett.
Még egy kép Lipthay Béláról és feleségéről, ifjú házasokként
Lipthay Béla (1892-1974) szenvedélyesen lepkészett, de a kertészet, lótenyésztés, gazdálkodás is közel állt hozzá. A könyvben a lepkészeti munkákról csak érintőlegesen esik szó, de természetesen fel-feltűnik néhány jellemző részlet, mikor például német vendégekkel magashegyi araszkák megkeresésére indul a Retyezátba, vagy a bihari tájakra látogat a Nagy apolló (Parnassius apollo) után kutatva, vagy amikor a gyűjteménye a bútorokkal együtt különvonaton Romániából Magyarországra kerül. Azt is megírja, hogy férje később a Magyar Természettudományi Múzeumnak 3000 kétszárnyút fog, az 1956-os tűzvészben elpusztult légygyűjtemény helyreállításához. Az általa gyűjtött rovarokból számos példány külföldi múzeumokban található, de a lepkegyűjteményét a Magyar Természettudományi Múzeum őrzi, melyből a 2016-ban megrendezett időszaki kiállításhoz több tárolófióknyi anyagot is kölcsönöztünk a balassagyarmati Palóc Múzeum számára.
Rózsika Edle von Wertheimstein és Nathaniel Charles Rothschild
A "Pannonica-könyv" a Rothschild-család angliai ágának életét mutatja be. Itt a képen látható Charles Rothschild (1877-1923) az, aki bankár hivatása okozta gondok elhordozásához a természet búvárlása adta az erőt, és gondjaira a gyógyírt. Mivel a Tringben élő, magánmúzeumot építő Walter bátyját (1868-1937) édesapjuk eltiltotta a bankügyektől, a józanabb Charles-nak kellett vinnie a családi vállalkozásokat. Egy, az Osztrák-Magyar Monarchiában tett útja során találkozott leendő feleségével (egy anekdota szerint épp lepkészés közben), és hamarosan megkérte a nagyváradi Werthemstein Rózsika (1870-1940) kezét. Bécsben házasodtak össze 1907-ben. Négy gyermekük született, ebből a legfiatalabb lány Magyarországra, illetve egy magyar lepkére utaló "Pannonica" nevet kapta. Ez a lepke az Eublemma pannonica. Pannonica Rothschild, "Nica", ahogyan a családtagok nevezték 1913-ban született, 1935-ben hozzáment egy francia diplomatához, báró Jules de Koenigswarterhez. 1951-ben viszont szakított korábbi életével, és New Yorkba költözött, ahol a jazz rajongója és mecénása lett. A családban nem beszéltek róla. Hannah Rothschild, a szerző, úgy nőtt fel, hogy nem is hallott apja nagynénjéről. Az utána való nyomozás eredményeként született a kötet.
A négy testvér: Victor, Miriam, Elisabeth és Pannonica Rothschild 1923 körül
A kutatás során a londoni British Museum lepkegyűjteményében találkozott Hannah Rothschild a névadó lepkével: ekkor szembesült azzal, hogy az Eublemma pannonica nem egy színpompás pillangó, hanem egy éjjel repülő, apró kis "moth" (amit magyarul a könyvben tévesen "moly"-nak fordítottak). Erről az idősebb rokonok természetesen tudtak, hiszen ők a család történetét is jobban ismerték, másrészt a természettudományok közt is jártasok voltak. A felvilágosítást minden bizonnyal Nica idősebb lánytestvére Miriam (1908-2005) adhatta, akiről a könyv többször is említést tesz. A Nica-hoz hasonló extravagáns életet élő Miriam édesapjuk nyomában járva híres biológus lett. Mellesleg pedig különösen romantikus érzelmeket ápolt a magyarországi emberek iránt, amit egyikünk meg is tapasztalt a vele való két londoni találkozás során.
Az Eublemma pannonica egyik első, Frivaldszky Imre gyűjteményéből származó példánya, a lepke alatt látható méretléc 1 cm hosszú
Charles lepkéinek egy része a bátyja tringi múzeumába került, ami később a londoni Természettudományi Múzeum gyűjteményeit gyarapította. Lipthay báró lepkéit Balassagyarmatról kis viszontagságok után Budapestre szállították, ahol a Magyar Természettudományi Múzeumban kaptak végső elhelyezést. Elmondhatjuk tehát, hogy mindkét lepkész kitartó munkája és annak gyümölcse, a gyűjtemény, egy-egy ország kulturális örökségét gyarapítja. A nemzeti vagyon jelentős részét képezik az ilyen gyűjtemények. A természettudományi múzeumok egyik feladata a történeti szempontból nagy jelentőségű gyűjtemények megőrzése, leltározása és kutathatóvá tétele a jelen és jövő generációi számára.
Katona Gergely és Bálint Zsolt