Geheimen Hofrat Adolf Pieszczek, 1907: Colias myrmidone Esp. Die Stammfrom und ihre Abarten in Österreich-Ungarn. Studien und Zuchtergebnisse bearbeitet in drei Aufsätzen. Österreichische Entomologen-Verein, Wien, 26+31+68pp, I-III pls.
Majdnem száz éve jelent meg ez a „mürmidón” kismonográfia Bécsben, az ottani rovarász társaság kiadásában. Három tanulmányt fűz egybe, amelyek Adolf Pieszczek titkos főtanácsos tollából születettek 1905-ben, 1911 és 1917-ben, és a Naranszín Surán (Colias myrmidone) változatosságával, osztrák-magyar-monarchiabeli elterjedésével és tenyésztésével foglalkoznak. Mivel ez az egyik olyan nappali lepkefajunk, ami eltűnt a pannóniai faunából, különleges érdeklődéssel forgatom. Tanulságos, és közel egy évszázad távlatából is számos adata és megfigyelése még mindig értékes. Tudománytörténeti szempontból pedig különösen érdekes olvasmány. És megdöbbentő, hogy milyen szép ábraanyagot tudtak már akkor nyomtatni! És mint könyvecske se utolsó: csinosan szedett, a kor szecessziós stílusában. És igen, ha olvasom, maga az egész téma, a lepke megközelítése is olyan szecessziós, oly kevéssé akadémikus!
Az első rész a faj változatosságával foglalkozik. Olvasmányos stílusban ismerteti az irodalmat, és a különböző szerzők publikációihoz fűzi saját megfigyeléseit, kritikáját illetve korrekcióit. A második rész teljes áttekintés a Narancsszín Surán elterjedéséről a habsburg és a magyar korona országaiban, ugyancsak az irodalom alapján, az örökös tartományoktól kezdve egészen Bosznia-Hercegovináig. A magyar „felhozatal” igen szerény: csak a Fauna Regni Hunagriae adatait említi, továbbá a kékharisnya Madame Fountaine gyűjtéseit. Ez utóbbi szerint suránunk Budapest környékén több helyütt is előfordult, így a Csepel-szigeten, a Hidegvölgyben (Kühles-Tal ? = Hűvösvölgy) és a Farkas-völgyben. A szerző csak egyetlen erdélyi (Nagyszeben) adatát ismeri. Aztán beszámol arról, hogy a Stájerországban maga is nagy mennyiségben gyűjtötte, és felfigyelt a fehér színű nőstények nagy arányára. És végül enged a korszellemnek: precízen leírja az addig ismert egyedi eltéréséket. A harmadik dolgozat mintha az előző két cikk inspirációjából született volna. Megpróbál választ kapni bizonyos jelenségekre, amelyek a lepkék egyedi eltérései kapcsán jelentkeznek nagyságban, színben és rajzolatban. Ezért a fajt több generáción át tenyészti. De mivel a tanácsost inkább a lepkék, nem pedig az átöröklés mechanizmusa érdekelte, így a különféle alakok megjelenésére (elsősorban a fehér nőstény forma) csak röviden tér ki és próbálja magyarázni. Viszont ennek a dolgozatnak a végén is hosszadalmas lepkeleírásokat találunk, ilyen meg amolyan egyedi eltérésekről, természetesen a szerző által felfedezett újabbakkal együtt! A változatok között próbál valami rendet teremteni, de csak a jelenségek szintjéig jut, az okokat nem akarja vagy nem tudja még kifürkészni.
Már a dolgozat keletkezésekor leáldozóban volt az a megközelítés, miszerint minden eltérést tudományos névvel kell illetni. Bár a jószemű lepkészek sejtették, hogy bizonyos eltérések mögött ugyanazok mechanizmusok vannak, és ezek egy része genetikai eredetű, más részük környezeti hatásokra vezethető vissza, mind a mai napig nem sikerült ennek a hatalmas adathalmaznak a szintézisét megalkotni. Jöttek a világháborúk, a tudományt is más kérdések izgatták. És a mi jó narancsszín Mürmidón Suránunk is úgy gondolta, kicsit visszahúzódik tőlünk innen Európából, mert számára nem igazán kedvezően alakulnak a dolgok. Ha akarnánk, se tudnánk most vele foglalkozni, és megismételni Pieszczek tanácsos kísérleteit. Csak drukkolhatunk, hogy még megmaradjanak a felvidéki meg az erdélyi populációk, és egy napon újra láthassuk a mi rétjeinken is ezt a tulajdonképp legmagyarabb suránt, akinek locus typicusa Nagyszombat.
Bálint Zsolt
