A Magyar Természettudományi Múzeum lepkegyűjteményében nemcsak a lepkék gyűjteményét, hanem szakkönyvek, különlenyomatok és közöttük kéziratok kollekcióit is őrizzük. Ezek a gyűjtemények valóságos kincstárai a természet ismeretének. Nem virtuálisak. Jól megtervezett kutatással, körültekintően feltett kérdésekkel a valósággal kapcsolatban nagyon sok mindenre megkapja a választ az itt kutató. És ez az a hely, ahol a magyarországi lepkészet történetével és a különböző „trendi” kutatásokkal összefüggésben a legtöbb adat és bizonyíték fellelhető. Eddig a blogban lepkékről, emberekről és könyvekről esett szó. Most essék kéziratokról.
A lepkegyűjteményi szakkönyvtár Ec 153, 154 és 155 jelzetei alatt Vida Lajos egykori lepkész, Blattny Lajos és Kovács Lajos jó barátja gépelt kéziratait őrizzük. Vida Lajos nevéről talán úgy fújhatjuk le a port, ha megemlítjük, hogy ő volt az első, aki hazánkban lepkészként megtalálta és meg is fogta a Tölgy Pávaszem (Antherea yamamai) első példányát. Bár egyetlen szakcikkét sem jegyezzük, kéziratai alapján meglehetősen szorgalmas és sokat író embernek tarthatjuk.
Az Ec 153 jelzet alatt két azonos módon beköttetett Vida kézirat található, címlapjukon ez olvasható: „Kimutatás a magyarországi nagylepkék különböző kútfők által történt elnevezéséről. Lentikápolna, 1955 év december hó. Összeállította: Vida Lajos.” Az egyik, vélhetőleg a szerzői példányban, rengeteg tollal eszközölt javítás és kiegészítés van. A másik (duplum) példány címlapján kézzel írott ajánlás olvasható: „Blattny Lajos kedves barátomnak szeretettel, hogy holtom után is rám gondoljon. Lentikápolna, 1956. III. 27-én. V. Lajos”. Ebben van egy „történeti” névjegyzék, ami az Abafi-Aigner, Hoffman, Lampert, Seitz és a Spuler monográfiákban olvasható neveket sorolja fel és regisztrálja 390 oldalon. A végén pedig mindezt aktualizálja a „Dr. Kovács Lajos által a „Rovartani Közlemények” 1953 évi 2. számában magyarországi nagylepkékenk beosztási sorrendje” több mint harminc oldalon. A Kovács-féle lista egyben Blattny Lajos gyűjteményének jegyzéke is, amibe reszketeg kézírással vezették be a dobozok sorszámait.
Az Ec 155 alatt öt kötetet őrzünk, ami a Spuler Arnold által 1908-ban megjelentetett „Die Schmetterlinge Europas” szakkönyvsorozatnak teljes magyar fordítása. Vida Lajos betűhíven követte a német szöveget, a szövegközi ábrákat lemásolta és a megfelelő helyekre beillesztette őket; minden kötet végén tartalomjegyzéket állított össze, megadva a kéziratban fellelhető nevek oldalszám hivatkozásait. Hallatlan munka! Úgy emlékszem, hogy ezek a kötetek a Blattny hagyatékkal kerültek a múzeum birtokába. Az utolsó kötet belső címlapjának hátoldalán itt is egy ajánlás olvasható, de már gépelve, csak az aláírás kézzel írt: „Kedves Lajosom! Arra kérlek fogadd tőlem szívesen ezt az utolsó részét a Spuler lepkekönyvének. Igaz, hogy a gépírási hibák hemzsegnek benne, de ha olyan jóakarattal veszed kezedbe, mint amilyen szívből én adom Neked, akkor a gépelési hibáktól el fogsz tekintetni. Lentikápolna, 1951. I. 31.-én, öreg barátod Lajos.”
A legbecsesebb kézirat a közbülső jelzetű, az Ec 154-es, ami megint nem fordítás, hanem öt sajátos összeállítást rejteget, teljes címükkel: (1) „Az egyes növények hernyói. Az Abafi-Eigner és a Spuler lepkekönyve alapján összeállította Budapest, 1944. II. 27.-én Vida Lajos”, (2) „A növények német, latin és magyar nevei. Összeállította: Budapest, 1945. szeptember hó 13-án Vida Lajos” (3) „Az Abafi-Eigner-féle lepkekönyvben emlitett összes hernyótápnövények nevei és jelzése annak, hogy képeik hol találhatók meg”, (4) „Pótjegyzék a növénykimutatáshoz” és (5) „Hiányjegyzékem 1942. II. 28-án. Vida Lajos” Ennek a kötetnek az értékét külön emeli, hogy a végére több érdekes dokumentum lett beragasztva. Ezek (i) „Kimutatás azokról a növényekről, melyekről nem tudom hogy [Wagner] János bácsi milyen név alatt írja le könyvében” [ezt a géppel írt kimutatást Wagner János botanikus-entomológus kézírásos jegyzetei egészítik ki], (ii) „Kimutatás azokról a növényekről, melyeknek magyar nevük nincs meg a János bácsi könyvében” [ez is géppel írt és kiegészítve Wagner János keze által], (iii) két kézzel írt levél Wagner Jánostól [1943. IV. 7- én és V. 9-én keltezettek; az elsőben Wagner leírja, hogy a „Col. chrysoth.” [= Aranyos Surán (Colias chrysotheme)] hernyójának tápnövényét Abafi-Aigner rosszul adta meg, és ezt említette Uhriknak, aki 1935-ben elhozta neki a tápnövényt, ami az Astragalus austriacus; ez a levél a második összeállítás végén gépírásban is megjelenik; Wagner levelei alapján készült a fent említett „Pótjegyzék”], (iv) Szent-Ivány József múzeumi őr stencilezett, de kézzel festett lepkékkel díszített meghívója a hazai lepkészekhez az 1942 március 21-én rendezendő találkozóra, (v) ugyancsak Szent–Iványtól egy másik stencilezett dokumentum, ami a magyar lepidopterológusok 1939-ből származó névjegyzékét tartalmazza és végül (vi) egy újságkivágás, ami Bohrandt Lajos írása a Magyar Hírlap 1943. augusztus 22 számának 9. oldalán jelent meg, ami egy megemlékezés Dahlström Gyuláról.
Ezek a kéziratok híven tükrözik a lepkészet eddigi és részben mai törekvéseit. A régi kútfők megértése. A saját gyűjtemény katalogizálása. Az újabb ismeretek összefoglalása és rendszerezése, és a több forrásból összeszerkesztett adatok hazai viszonyokra való alkalmazása, és egyben kritikája. Különösen az utolsónak ismertetett kézirat fölött gondolkoztam el. A mai nagy lepkészeti kutatások közepette csak a legfontosabbak sikkadnak el! Például nem tudjuk még ma sem pontosan milyen növényeken élnek nálunk a lepkék hernyói. Még mindig nincs olyan összefoglaló munkánk, ami megbízható adatokra támaszkodva felsorolja a valóban hazai tápnövény adatokat, és törli a hivatkozásként átvett régieket. És nincs olyan összefoglaló munkánk sem, ami segít a hazai fauna megismerésében, meghatározásában, és a különböző régi kútfők közötti tájékozódásban. De legyünk bizakodóak, ami késik, nem múlik!
Bálint Zsolt
