Egy hajdan jelentősnek tartott lepkegyűjteményből származó példányok most kerülnek beosztásra a múzeumi törzsgyűjteménybe. Ezt a gyűjteményt anno Szlabey Ernő (1852-1924) államvasúti igazgató hozta létre, aki Andrássy úton lakott, a MÁV székház szomszédságában. Már 1911-ben a Magyar Rovartani Társaság választmányának tagja, később többször is alelnöke. Abafi-Aigner Lajos, Baudisz Antal, Uhryk Nándor és Ulbrich Ede a gyűjtőtársai voltak. Tehát nagyjaink közé tartozott. Az örökösök, miután hosszú évtizedekig őrizgették a szép, erre célra készített szekrényt és a fiókjaiba rejtett gyűjteményt, az egészet felajánlották a múzeumnak megvételre. Egy budai villa padlásáról került elszállításra.
A gyönyörű, korabeli szekrény 24 üveges tetejű tárlófiókot tartalmaz. A fiókokban a tűkön és a cédulákon kívül semmi más nem maradt épségben, még a bélés is tökrement. Szinte az összes példány megsemmisült. Csak az itt ábrázolt 40 lepkéket tudtuk megmenteni az enyészettől. A lepkész számos hazai érdekességet fedez fel köztük (pl. ex larva budapesti Chersotis fimbriola), és néhány exótát is, amiből arra következtethet, hogy a Szlabey Ernő nem kárpát-medencei, hanem legalább palearktikus szinten ismerte és gyűjtötte a lepkéket. Erre szép példa egy épségben megmaradt tibeti búskafaj példánya.
Magyarországon még sok értékes lepkegyűjtemény van magánkézen. Vajon eszébe jut-e valaha a tulajdonosnak, hogy mi lesz a sok-sok munkát, fáradtságot és anyagi áldozatot követelő gyűjtemény sorsa, ha ő nem lesz? Ha csak passzióból gyűjtött, vélhetőleg nem nagyon érdekli a dolog. Lesz ami lesz. Az örökösök csak kapnak érte valamit. Viszont ha tudományos elhivatottsággal, a lepkék még jobb megismeréséért, akkor tisztában van azzal, hogy gyűjteménye nemcsak az ő kincse, hanem mindenkié. Fenn kell maradjon, nem az ő neve miatt, hanem hogy példányokat a következő nemzedékek is tanulmányozhassák.
A gyűjtő halála után a gyűjteményt egy ideig kegyeleti tárgyként őrzik az örökösök. Aztán felkerül a padlásra vagy le a pincébe, és megsemmisül, vagy még előtte, a nagy kegyeletőrzésben elpusztítják a múzeumbogarak. Jobb esetben a gyűjteményt széthordják a gyűjtő barátai vagy a „jóindulatú” kereskedők, és teljesen nyoma vész a munkájának. De van példa arra is, és szerencsére egyre több, amikor maga a gyűjtő még saját életében biztosítja nem a maga, hanem a gyűjteménye jövőjét. Lepkészeink, ne engedjétek, hogy a gyűjteményetek a Szlabey Ernőéhez hasonló sorsra jusson!
Bálint Zsolt és Katona Gergely