Szabóky Csaba, Kun András & Buschmann Ferenc, 2002. Checklist of the Fauna of Hungary. Volume 2. Microlepidoptera. Hungarian Natural History Museum, Budapest, 184 oldal, ISBN 963 7093 80X
Varga Zoltán, Ronkay László, Bálint Zsolt, László M. Gyula és Peregovits László, 2004. A magyar állatvilág fajjegyzéke. 3. kötet. Nagylepkék. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest, 111 oldal, ISBN 963 7093 88 5
A magyar lepkészeti szakirodalomban és szaknyelvben mélyen gyökerezik, hogy a Lepkék (vagy Pikkelyröpűek, pikkelyes szárnyúak) rendjét két nagy csoportra, a molylepkékre (Microlepidoptera) és a nagylepkékre (Macrolepidoptera) osztjuk fel. Ez a felosztás már az 1875-ben megjelent „Magyarország nagy-pikkelyröpűinek rendszeres névjegyzéke” című munkában is feltűnik, aminek szerzője Horváth Géza és Pável János, a Frivaldszkykat követő nagy rovarász nemzedék két kiemelkedő alakja. Az 1896-ban napvilágot látott Fauna Regni Hungariae nagy mű „Ordo Lepidoptera” része is ezt a rendszer használja. A könyvet hárman jegyezték: Abafi-Aigner Lajos, Pável János és Uhryk Nándor. A két említett munka rendszertana Otto Staudinger 1861-ben megjelent, később igen széles körben használt katalógusára támaszkodik. Ez a rendszertan eresztett gyökeret a magyar lepkészeti irodalomban is, hiszen az említett munkánkon túl a Gozmány László által írt, 1955 és 1965 között napvilágot látott Fauna Hungariae XVI/A kötetben tárgyalt családok mind Microlepidopterák voltak. És ezt követték még azok a fajjegyzékek is, amelyeket a Magyar Természettudományi Múzeum adott ki 2002-ben (Microlepidoptera), illetve 2004-ben (Macrolepidoptera). Tehát molyepke-nagylepke megkülönböztetés a magyar lepkészeti irodalomban már közel másfél évszázadot ível át.
Magyar Természettudományi Múzeum által kiadott molyos (2002) és nagylepkés (2004) fajjegyzékek borítója
A lepkéket rendszerzők számára a XX. század vége nagyszerű eredményekkel zárult. 1992-ben megjelent a londoni Természettudományi Múzeumban tevékenykedő Malcolm Scoble tollából a „The Lepidoptera. Form, Function and Diversity” című kötet. Ebben a szerző a pikkelyröpűeket családsorozatokba rendszerezi, leírja és ezek törzsfejlődési viszonyait is szemlélteti. Lényegében a Scoble kötetben publikáltakkal megegyező rendszert ad a dán Niels P. Kristensen professzor által szerkesztett „Lepidoptera, Moths and Butterflies” kötet, ami a Handbuch der Zoologie nagymúltú sorozat 35. részeként jelent meg 1999-ben. Később a brit és a dán szerző eredményeit együttesen mutatja be 2007-ben a Zootaxa folyóirat 1668. számú füzete, néhány újabb eredményt integrálva. Az európai szerzőkkel párhuzamosan az amerikai John Heppner 1998-ban publikálta monográfiáját „Classification of Lepidoptera” címmel, ugyancsak megalkotva a lepkék osztályozásának rendszerét, amit morfológiai bélyegekre alapozva 2005-ben tribusz szintig dolgozott ki. Heppner rendszere nagy vonalaiban egyezik az említett európai szerzőkével, csak apróbb részleteiben különbözik. Az említett munkákban közölt legújabb, és valósághoz jobban közelítő Lepidoptera osztályozások szerint a „Macrolepidoptera” (nagylepkék) és a „Microlepidoptera” (molyepkék) fogalma nem rendszertani kategória, bár a feltételezett leszármazási vonalak szerint a "Macrolepidoptera" közös eredetű csoportot jelöl, de a "Microlepidoptera" a nagylepkék nélkül "parafiletikus".
A nagylepkék nélküli "Microlepidoptera" magában foglalja a közel 50 Lepidoptera öregcsalád majdnem háromnegyedét, kezdve az Aranyszárnyúősmoly-szerűek (Micropterogoidea) parányaitól a Farontószerűek (Cossoidea) behemótjaiig bezárólag. Az előző csoport mintegy koronájaként, a "Macrolepidoptera" csupán 11 öregcsaládot tömörít, benne a hagyományosan nagylepkéknek tartott csoportokkal, a számunkra egzotikus Mimmallonoidea öregcsaládtól kezdve a Pillangószerűeken (Papilionoidea) át az Éjencszerűekig (Noctuoidea).
Egzotikus, a Farontószerűek öregcsaládját képviselő ausztráliai molylepke faj. Mint láthatjuk meglehetősen "nagylepke".
Az invazív Vadgesztenye-aknázómoly. A lepke elülső szárnyainak hossza 4 mm.
Végül próbáljunk meg válaszolni a címben feltett kérdésekre, hiszen ezért íródott a fenti bevezetésszerű két bekezdés. A lepkészeti szaknyelv szerint molylepke a tenyérnyi Nagy fűzfarontó (Cossus cossus), és az alig látható Vadgesztenye-aknázómoly (Cameraria ohridella) is, akárcsak a megkapóan szép Homoki csüngő (Zygaena laeta), vagy rokona a Változékony csüngő (Zygaena ephialtes). Viszont már nem moly, hanem nagylepke a Változékony csüngőre megtévesztésig hasonlító Fehérpettyes álcsüngő (Amata phegea). És nagylepke a Fenyő szender (Sphinx pinastri), amit a nem szakértő akár farontónak – tehát molylepkének is nézhet. De a nem lepkész számára bizony molylepke a szender, és a legtöbb éjjel repülő nagylepke, köztük például a legnagyobb európai lepke, a Nagy pávaszem (Saturnia pyri) – mivel szőrös-molyhos a testük. Bár lehet, ezekre rámondják, hogy nagy lepkék, de semmiképpen sem nevezik őket nagylepkéknek. A csüngőket viszont nem nevezik molynak, sokkal inkább lepkének, mert nappal repülnek, nem szőrösek és szárnyaik színezete és rajzolata az ember számára szép - igaz tudjuk, hogy a valóságban nem szépségükkel kacérkodnak, hanem a fekete-piros szín kombinációjával hívják fel magukra a figyelmet: ne bánts minket, mérgezők vagyunk!
Molylepke és nagylepke: Változékony csüngő (Zygaenidae) felül és Fehérpettyes álcsüngő (Arctiidae) alul (forrás: wikipedia).
A molylepke és a nagylepke kifejezések egy ideig biztosan nem fognak kiveszni se a köz-, sem pedig a szaknyelvből. Ennek ellenére mi lepkészek, a szaknyelvünkben kerüljük ezeket. Használjuk inkább az öregcsalád vagy a család tudományos nevét, és törekedjünk olyan magyar nevezéktan megalkotására és használatára, ami nemcsak a babonás, érzelmekkel és a tudatlansággal fűtött valóságot, hanem a tudományos ismereteket is tükrözik.
Bálint Zsolt
