A magyar lepkészek közül sokan ismerik Dietzel Gyula nevét a bakonyi lepkés vörös könyv kapcsán. Személyét viszont annál kevesebben, mivel talán hányatott, sok problémán keresztül vezető életútja miatt nem nagyon kereste a lepkészek társaságát. Gyula tipikus példája volt a kommunizmus alatt felnőtt lepkészeknek, akiknek nem adatott meg, hogy a nagyvilágból rálássanak szülőföldjükre, hanem a politika és az ideológia emelte falak szinte börtönszerű elzártságból tekingettek ki a réseken. Szorgalma és elhivatottsága, és a lepkék szeretete segített neki túltenni magát a gondokon, és lett a Bakony az ő végvára, aminek herendi, majd később hárskúti lepkebástyájából és lakótornyából kinyithatta ablakát a nagyvilágra is.
Dietzel Gyula (1945-2017) hárskúti dolgozószobájának sarkában, könyvekkel és lepkékkel körülvéve, ujjai között az elmaradhatatlan cigarettával (fotó: Németh „Luigi” Lajos)
Egyik jó barátja és tanítványa szerint hihetetlenül jó szemű és vérbeli terepi lepkész volt, a legapróbb részletek tudósa és: igen-igen jó ember, melegszívű barát. A hazai fajokat nemcsak magabiztosan határozta távolról és röptében, de az aberrációkat is képes volt ugyanígy felismerni... Ennek következtében terepen gyűjtött és nem tenyésztett aberrációs anyaga hazai viszonylatban páratlan. Nagyon jól ismerte a régi hazai lepkészeti irodalmat, és személyiséget tekintve is, amolyan „utolsó mohikánként” azzal a korral azonosult legjobban. Vele terepen lenni és gyűjteni nemcsak egyike volt a legcsodálatosabb terepi lepkészélményeknek, hanem egyben nagyszerű időutazás is.
Dietzel Gyula Herend környékén az 1960-as években (a Bakony Múzeum archívumából)
Elsősorban faunistaként tevékenykedett, a Bakony és környékének lepkéit fél évszázad távlatában ő ismerte a legjobban. Már a kezdetekkor bekapcsolódott a Bakony Természeti Képe kutatóprogramba, ahol tehetségét Papp Jenő, a zirci múzeum akkori vezetője karolta fel, és támogatta publikációs lehetőségekkel, és persze egy vidéki múzeum lehetőségeivel (könyvtár, némi összehasonlító gyűjteményi anyag). Gyula nagyban hozzájárult a zirci gyűjtemény gyarapításához, a Bakony faunájának megismeréséhez. Ennek ékes bizonyítéka a már említett könyve. Nagyon foglalkoztatta a xerophila-alcon-rebeli problémakör, a Colias-hibridizáció, a Brenthis ino megjelenése a Bakonyban. Éjszakai lepkeanyagából pedig különösen emlékezetes a Kab-hegyen autólámpa fényénél megfogott ex larva Daphnis nerii, vagy Hárskútról a Hadena albimacula, Spudaea ruticilla, illetve egy hatalmas Ennomos alniarius sorozat Herendről. Igen szerencsés volt a szitakötőkkel. Ő fogott először a Bakonyban Cordulegaster bidentatust, Hemianax ephippigert és Onychogomphus forcipatust.
Én magam harminc éve találkoztam vele, amikor gyűjteményének védettségét kérte a minisztériumtól. Dr. Vojnits András vezetésével hivatalosan kiszálltunk hozzá, és felmértük a lepkéit. Tudomásom szerint magánkézben akkor nem volt, és ma sincs Magyarországon olyan nagyszerűen és gyönyörűen felállított tudományos, elsősorban nappali-lepke gyűjtemény, mint amilyen Gyuláé. Tárlófiókjai több mint 1500 Rhopalocera fajt rejtegetnek.
Dietzel Gyula 1997-ben megjelent fő művének, „A Bakony nappali lepkéi” című könyvnek a borítója
Sokat cserélt külföldi, elsősorban amerikai és távol-keleti partnerekkel, így gyűjteménye nem szorítkozik a hazai fajokra, hanem a trópusi lepkék sokféleségét több skálában is felvonultatja. Ezen túl nagy lepketenyésztő volt, odahaza széleskörűen kísérletezgetett és próbálta rendszerbe foglalni a nappali lepkék egyedei eltéréseit. Utolsó lepkész erőfeszítései erre témára összpontosultak, és nagy vágya volt, hogy eredményei nyomtatásban is megjelenjenek. Bízzunk benne, hogy ez a vágya - ha poszthumusz is, de teljesül. És bízzunk abban is, hogy értékes gyűjteménye, könyvtára és jegyzetei is megmaradnak az utókor számára, és valamelyik magyarországi közgyűjtemény értékes részéve válhatnak.
Bálint Zsolt
(köszönet Kutasi Csabának a fotóért, Németh Lajosnak a képért és a szöveg javításáért-kiegészítésért)