Neild A. F. E. & Bálint Zs. 2014: Notes on the identity of Evenus coronata (Hewitson, 1865) (Lepidoptera: Lycaenidae: Eumaeini) with the description of a remarkably overlooked sibling species. – Tropical Lepidoptera Research 24: 105-120. (pdf)
Feltűnő szárnyalakjuk, szépségük és színük miatt vannak olyan lepkefajok, amelyek szinte mindegyik ismeretterjesztő könyvből visszaköszönnek ránk. A Lángszinérfélék közül az egyik ilyen lepke a legtöbbször Thecla coronata néven ábrázolt faj. A Farkincás-rokonúak tribuszát (Theclinae: Eumaeini) képviseli, a hátulsó szárny külső szegélye egy rövidebb és egy hosszabb farkincával díszített. A hím fejtetőjén szép aranyzöld csillogású „korona”-szerű pikkelycsomó tündöklik. Ezt a királyi díszt a faj leírója, Willliam Chapman Hewitson (1806-1878) le is rajzolta és ennek alapján nevezte el 1865-ben. Ezért hívjuk mi is magyarul Koronás Farkincásnak. Az ivarok fonákja hasonló, de szárnyaik felszíne más színű kék, a nőstény széles fekete szegélyű. Az elülső szárny felső szegélye 3 cm körüli - tehát a Koronás Farkincás rokonai között a legnagyobb fajok közé tartozik.
Az 1982-ben megjelent Búvár Zsebkönyvek (Móra Ferenc könyvkiadó) Trópusi pillangók kötetének hátlapján csapongó Koronás Farkincás
Első ismert példányait Közép-Amerikában gyűjtötték. Innen származik a típusanyag is. Felfedezése után pár évtizeddel megtalálták az Andokban, ahol az ecuadori Baños városkában az egyik ottlakó és lepkegyűjtésből élő család rájött, hogyan kell a Tungurahua vulkán lábánál húzódó gyümölcsösökben begyűjteni a hernyókat és a bábokat. És a Thecla coronata hamarosan megjelent a „fejlett világ” rovarbörzéin, ahol boldog-boldogtalan hozzájuthatott - a pénztárcájához illő mennyiségben. Míg a szegényebb gyűjtők csak egyetlen példányt vagy egy párt tudtak vásárolni, addig a gazdagabbak komoly sorozatokkal dicsekedhettek. De a nem Baños-i példányok kifejezetten ritkák voltak, nem is keltették fel a gyűjtők érdeklődését, mert a szabadban fogott egyedek mind tépettek és kopottak. És ilyet a „kényes” gyűjtő nem szívesen helyez még ma sem a tárlófiókjába.
A párizsi Nemzeti Természettudományi Múzeumban található Fournier-gyűjtemény egyik tárlófiókja, benne kizárólag Baños-ban gyűjtött "Thecla coronata" hím példányokkal
Évekkel ezelőtt a londoni és a párizsi múzeumban sikerült a Thecla coronata típusait és nagyobb andoki sorozatait megvizsgálnom. Feltűnő volt a közép-amerikai és a Baños-i hímek különböző árnyalatú kék színe. Később pedig Venezuelában a Romero gyűjteményben kutatva szembesültem azzal, hogy a kétféle színű hím illatfoltja sem ugyanolyan. A felfedezést Romeróék gyűjteményében Andrew Neild barátom is megtette. Ezt követően hosszú évek kitartó adatgyűjtése és levelezése után végül is arra a megállapításra jutottunk: az európai múzeumokban levő andoki lepkének nincs neve, a közép-amerikai Thecla coronata más fajt képvisel. A két fajt egymástól elkülönítettük, és kompromisszumok után egyenlőre az Evenus génuszba soroltuk őket. Az andoki faj Andrew Neild egyik mecénása, Felix Apelbee úr után kapta a nevét. Mily boldogság és szerencse érte hát a mi lepkénket, hogy végre nevet kaphatott, és kiemelkedhetett a szürke névtelenségből az Evenus felix (Boldog Farkincás) névvel!
Bernard d'Abrera sorozatának, a "Butterflies of the Neotropical Region" 1995-ben megjelent hetedik (utolsó), a Lángszinérféléket bemutató kötetének címlapján is a mi Boldog Farkincásunk díszeleg
Bálint Zsolt