Gozmány László 1968: Nappali lepkék – Diurna. Magyarország Állatvilága (Fauna Hungariae) 16, 15. – Akadémiai Kiadó, Budapest, 204 pp
Jól emlékszem arra, ahogy 1975-ben kettesével szedve a lépcsőket felmentem az Egyetemi könyvesbolt galériájára (a mai Puskin mozi mellett) és a Kossuth Lajos utca felé eső sötét sarokban rendezetlenül polcra rakott tucatnyi füzet közül kibányásztam a „Diurna” kötetet. Dobogó szívvel vettem meg a szép fehér és vaskos füzetet 34 Ft-ért, amit Nagymama kifejezetten erre a célra adott. A Búvár zsebkönyvek „Lepkék” kötetecskéje és a Móczár Állathatározó mellett ez volt a harmadik, ami a kiskamasz kezdő lepkész szakkönyvtárát alkotta.
A szerzővel, Gozmány Lászlóval már egy éve levelezésben álltam, és az ő tanácsára mentem el megvenni a „diurnát”. Mindennapi olvasmányom lett. Bizony sokáig ez volt az egyetlen nappalilepkés könyvem. Az üres helyekre bejegyezgettem a hiányzó adatokat, megfigyeléseimet, a képeket kiszíneztem – mert nekem nem voltak színes lepkészkönyveim.
Ez a kötet több szempontból is egyedülálló a tudománytörténet számára, mert először is: ez az első nappalilepkés könyv, amiben szöveg, táblák és rajzok kizárólag magyar szerzőtől származtak. 1968-ban jelent meg. Ez a szomorú igazság. Másodszor pedig sarokkő, hiszen a Kárpát-medence belső részeinek nappali lepkefaunáját dolgozta fel monografikusan, számos új alfajt is leírva a tudomány számára, mint Pieris manni reskovitsi, Iphiclides podalirius intermedia, Maculinea arion punctifera, Fabriciana niobe zemplenensis, Euphydryas maturna ornivora, Hipparchia syriaca rebeli. Harmadszor pedig bizonyíték arra, hogy a szerző milyen sokoldalú és alapos entomológus volt, hiszen tudott maradandót alkotni nemcsak mint mikróspecialista, hanem „nappalisként” is.
Gozmány Lászlót sokan ismerték, közülünk néhányan olyan jól, hogy Laci bácsinak szólítottuk. Sokszor kértünk tőle szakmai tanácsot taxonómiai vagy nevezéktani kérdésekben. És ha olyan kedve volt, bizony tudott mesélni a régi lepkész elődökről is! Én már nagyon sajnálom, hogy amikor közöttünk volt, nem használtam ki az alkalmat és nem faggattam rendszeresen, nem gyűjtöttem tőle az emlékeket, anekdotákat. Munkásságának talán méltó emléket állítottunk a Magyar Természettudományi Múzeum évkönyvében (itt), de azért nekünk a lepkészetet magyarul művelőknek igazából az ő faunakötetei maradnak a legbecsesebbek. Nekem természetesen és elsősorban a Diurna kötet!
Bálint Zsolt