Mészáros Zoltán és Vojnits András 1972: Lepkék, pillék, pillangók. Natura, Budapest, 119 o.
Z. Mészáros, A Vojnits 1979: Motyle i ćmy. Panstwowe Wydawnictwo Naukowe, Warszawa, 311 pp.
Ezt a blogot tulajdonképpen ezzel a munkával kellett volna indítani. Mert a magyar lepkészetnek ez az egyik alapműve. Minden lepkék után komolyabban érdeklődő természetbúvárnak, természetkedvelőnek vagy egyszerűen lepkeszerelmesnek, el kell olvasnia, még mielőtt elmélyed a lepkészet-pillészet-pillangászat tudományában. Aki ezt a művet elolvassa, annak jól megalapozott ismerete lesz arról, hogyan is élnek a lepkék, hogy rendszerezik őket, hasznosak-e vagy károsak, honnan és hova vándorolnak, és persze: hogy miképpen kutassa és figyelje meg őket. A sok tudományos ismeret terjesztésén túl, a szerzők nem feledkeztek meg a magyar vonatkozásokról, így a könyvben áttekintést kapunk a magyarországi lepkészet történetéről és megismerkedhetünk a leghíresebb és leghirhedtebb fajokkal is.
Én ezt a könyvet Édesanyámtól tizenegyéves születésnapomra kaptam. Becses ajándékként még ma is őrzöm. Sok addig megfigyelt és titokzatosnak tartott dologra megkaptam a választ. Például megértettem, hogy miért ülnek minden szeptemberben a Duna-parton levő házunk falán Folyófű-szenderek. Miért nem találkoztam abban az évben Aporia crataegi-vel a Pilisben, pedig az előzőekben még milliószámra repültek a Pomáz fölötti gyümölcsösökben. És ebből a könyvből tudtam meg, hogy van Magyar Természettudományi Múzeum, ahol a lepkegyűjtemény vezetője Gozmány László. És a könyvből tudtam meg azt is, hogy van egy olyan munka, hogy Jellemző adatok Magyarország faunájához, aminek szerzője Frivaldszky Imre. De ezt nagy csalódásomra a kerületi gyerekkönyvtárban hiába kerestem. Kérésemre megpróbálták kikölcsönözni, de nem kapták meg. Azt tanácsolták, majd ha nagykorú leszek, akkor az országos Széchényi Könyvtárban biztosan megtalálom… Azóta tart izgalomban a Frivaldszky név.
Ez a könyv nemcsak a fentiek miatt egyedülálló. Sok más tekintetből is. Ez az egyetlen magyar nyelvű lepkészkönyv, amit idegen nyelvre is lefordítottak - lengyelre. És ez a könyv még ma is a lengyel lepkészek egyik alapművének számít. És különös fintora a sorsnak, hogy itt a lepkegyűjteményi szakkönyvtárban se a magyar eredetiből, sem pedig a lengyel fordításból nincs beleltározott példány. És abban is egyedülálló, hogy bár mind a két szerző Kovács Lajos tanítványa volt, egyikük sem lett „baglyász”. Egyikük a növényvédelmi rovartan meghatározó alakja lett a Kertészeti Egyetemen, másikuk meg évtizedekig vezette a múzeumi lepkegyűjteményt, de a baglyoktól elcsábították az araszkák, és azokkal pepecselt(!) és lett világspecialista. A szerzők mindenesetre a könyv végén emléket állítanak mesterüknek.
Most viszont mi, magyar lepkészek köszöntsük a szerzőket, és köszönjük meg nekik, hogy a lepkészet kanyargós ösvényein felvezettek minket a hegycsúcsra és bemutatták a lepkék által benépesített világot. Isten éltesse őket 80. és 75. születésnapjuk alkalmából még sokáig, sok-sok lepke és hálás tanítvány vegye körül őket!
Bálint Zsolt
