A Magyar Természettudományi Múzeum Állattárában találkoztam Izsák Zoltánnal, aki Csíkszeredában lakott és gimnáziumi biológia tanár volt. Dr. Vojnits András, a lepkegyűjtemény akkori vezetője mutatott be egymásnak bennünket. Engem úgy, mint Erdély szerelmesét, őt pedig, mint a Keleti-Kárpátok lepkéinek kiváló ismerőjét. Miután visszament Csaucseszku Romániájába, levelezni kezdtünk.
Már 1979. telén meglátogattam, majd 1980. nyárára beterveztük, hogy kimegyek hozzá és együtt gyűjtünk. Elsőnek leutaztunk szülővárosába, Brassóba. Édesanyjánál laktunk, a Hosszú-utcában. Kimentünk a Cenkre meg a Bucsecsre. Meglátogattuk a Brataseanu családot is, ahol még ott volt a híres gyűjtemény. Aztán vissza Csíkszeredába. Napokig vele vagy egyedül gyűjtöttem Szereda környékén, Menaságon, Szentkirályon, kinn Zsögödön vagy éppen a Somlyón. Együtt átmentünk a Gyimesekbe is, le az ezeréves határig. Aztán tettünk egy nagy túrát Gyilkostótól ki Háromkútra majd át az Egyeskőre. Gyilkostó környékén abban az évben a Nagy apolló gradációja volt. A klasszikus kupási élőhelyen meg fönn a Cohárdon is repült, de igazán sok a szoroson túl, már Gyergyóbékás határában volt belőle. Sose felejtem el azt a napot!
Izsák Zoltán a gyilkostói Kupás-patakában Nagy apolló (Parnassius apollo) gyűjtés közben, 1980 nyarán (fotó: Bálint Zsolt)
1981-ben egy magyarországi rovarászokból álló expedícióba is besegített. A résztvevők Szeredában találkoztak. Én a Gyimesekből jöttem, népzenegyűjtésből. Néhányan nála laktak. Abban az időben ez tiltott dolog volt, tudniillik a rendelet szerint külföldi állampolgárnak csak szállodában lehetett megszállnia. Zoltánt valamelyik szomszédja feljelentette, komoly bírságot szabtak ki rá. A szekuritáte egyébként is állandóan behivatta, de azután még nehezebb lett a helyzete. Tudom, hogy a kihallgatásokat emelt fővel, de a lelke mélyén igen nehezen viselte. Azt hiszem sajátságos, fanyar humorával oldotta fel ezt a feszültséget is.
Ő volt az első erdélyi lepkész, aki aggregátorral lámpázva gyűjtött éjszakai lepkét: Vojnits Andrással mentek ki a Somlyóra és ott világítottak. Több érdekes fajt is fogtak, köztük az Ochropleura musiva-t. Ezt nagy büszkeséggel mutatta nekem. Nagy patrióta volt, a Keleti-Kárpátok szerelmese és a lepkék valóban jó ismerője. Már később, a „forradalom” után Székely Leventével meg Szabó Gyulával (1933-2012), és más lepkésztársakkal, bejárta a klasszikus erdélyi meg regáti lelőhelyeket és gyönyörű gyűjteményt állított fel. A szászok iskoláján nevelkedett. Pontosan cédulázott és szépen preparált. Hozzánk, a múzeumba is hozott mindig egy-két érdekes fajt, amiből úgy gondolta, hogy itt is kell legyen bizonyítópéldány.
Két történeti értékű, Izsák Zoltán által gyűjtött Mocsári szénanimfa (Coenonympha tullia) példány a Magyar Természettudományi Múzeum lepkegyűjteményében. A lápokat mára lecsapolták, a lepke ezekről a helyekről eltűnt (fotó: Katona Gergely)
A magyar lepkészet mindig emlékezni fog rá, faunisztikai cikkei a legmegbízhatóbb források közé tartoznak, tehát a lepkészet tudománya is gazdagon meríthet tőle a közeli és távoli jövőben egyaránt. Reméljük, hogy híresen szép gyűjteménye megfelelő helyre kerül, és az is megmarad a jövő nemzedéki számára kútfőnek. A legjobb helye természetesen a Székely Nemzeti Múzeumban lenne. Bízzunk benne, hogy a Székelyhon meg tudja őrizni ezt a kincset!
Izsák Zoltán egyik faunisztikai dolgozata, a lepkegyűjtemény vezetőjének szóló ajánlással (forrás: Magyar Természettudományi Múzeum, lepkegyűjteményi szakkönyvtár)
Bálint Zsolt