Emich Gusztáv, 1868. A kis lepkegyűjtő. A lepkészet rövid kézikönyve különös tekintettel a Magyarországon s főleg Buda-Pest környékén előforduló lepkefajokra és gyűjtésökre. Kezdők s az ifjuság számára. Pest, Emich Gusztáv sajátja, 214 oldal, 17 színes és 2 kőmetszetű tábla.
Ez a mi drágagyöngyünk. Nincs hasonló könyvecskénk se a polcon, se a zsebben. Benne van minden, amit a kiegyezés utáni Magyarországon a kezdő lepkésznek tudnia kellett kedvencei fejlődési alakjairól, gyűjtésükről és a használatos segédeszközökről, a hernyók neveléséről és a preparálási módszerekről. És természetesen magukról a lepkékről. Persze a technika azóta fejlődött és finomult, van fénycsapdánk és fényképezőgépünk, de a lepkészek ma is ugyanazt szeretnék, mint akkor: egyre jobban megismerni a kedvenceik életét, megérteni és feltérképezni sokféleségüket. Ezért így megvan a folytonosság, és a több mint tizenhárom évtizede leírtakat még ma is érdemes elolvasni.
Azon túl, hogy ez az első magyar lepkészkönyv, két szempontból nagyon fontos számomra Emich Gusztáv (1843-1911) műve. Először: szemlélteti a magyar nyelv nagyszerűségét. Frivaldszky Imre csodálatos magyar nevezéktant alkotott a lepkéknek. A könyvet lapozgatva össze lehet hasonlítani a magyar neveket a mindenütt megadott német nevekkel (ne feledjük, abban az időben a latint lassan kiszorító német volt a tudomány nyelve). Nem a sors fintora vagy a nyelv fejlődése, hanem céltudatos tudománypolitika eredménye az, hogy a Frivaldszky-féle nevek nagy részét a lepkészeink nem használják, hanem helyette a később keletkezett „magyar” neveket, amelyek legnagyobb része a német nevek fordítása.
A másik: a könyvecskében van egy lista a főváros környékén előforduló lepkékről. Hogy csak a pillangó-alakúaknál maradjunk, a szerző szerint még meglehetősen gyakori a Colias myrmidone, a Iolana iolas és a Lycaena hippothoe, igen ritka a Limenitis populi és a Lycaena helle, gyakori az Agrodiaetus damon és a Melanargia suwarovius, és ritka a Coenonympha oedippus és a Nymphalis xanthomelas. Ezt a listát olvasva minden budapesti lepkész szíve megdobban, és fölsóhajt: „vajh születtem volna 150 évvel ezelőtt!”
A Magyar Természettudományi Múzeum több mint egy évtizede 29 ezer forintért vásárolt meg aukción egy teljes, eredeti példányt. Addig Emich könyve igazi ritkaság volt. Csak kevesek láthatták, kevesek forgathatták. 2008-ban a Kossuth Könyvkiadó megjelentette a reprintet, jó minőségben. Így a magyar lepkekönyvkiadás gyöngye mindenki számára hozzáférhető. És nemcsak jó könyv, hanem jó ajándék is. És ezen túl remélem, lelkesíti a mai lepkésznemzedéket, és arra inspirálja, hogy megszülessenek a „Kis lepkefotós”, a „Kis lepkekutató” és a „Kis lepketenyésztő” című könyvek.
Bálint Zsolt
Mintegy elmélkedésül az alábbiakban a harmadik bekezdést kétféle módon adom újra. Az elsőben a lepkék tudományos neve helyett a ma használatban levő, német lepkenevekből fordított neveket olvashatják. A másodikban pedig a Frivaldszky-féle magyar nevezéktan alapján képzett neveket. Az elsőnél a lepkenevek köznevek. A másodiknál a lepkenevek tulajdonnevek. Ezért helyesírási módjuk is különböző.
(1) A másik: a könyvecskében van egy lista a főváros környékén előforduló lepkékről. Hogy csak a pillangó-alakúaknál maradjunk, a szerző szerint még meglehetősen gyakori a narancsszínű kéneslepke, a magyar boglárkalepke és a havasi tűzlepke, igen ritka a nagy nyárfalepke és a lápi tűzlepke, gyakori a csíkos boglárkalepke és a magyar sakktáblalepke, és ritka az ezüstsávos szénalepke és a vörös rókalepke. Ezt a listát olvasva minden budapesti lepkész szíve megdobban, és fölsóhajt: „vajh születtem volna 150 évvel ezelőtt!”
(2) A másik: a könyvecskében van egy lista a főváros környékén előforduló lepkékről. Hogy csak a pillangó-alakúaknál maradjunk, a szerző szerint még meglehetősen gyakori a Narancsszínű Surán, a Magyar Boglárka és a Havasi Lángszinér, igen ritka a Nagynyárfa Enyhész és a Lápi Lángszinér, gyakori a Csíkos Boglárka és a Magyar Szemőc, és ritka az Ezüstsávos Szénanimfa és a Vörös Szöglenc. Ezt a listát olvasva minden budapesti lepkész szíve megdobban, és fölsóhajt: „vajh születtem volna 150 évvel ezelőtt!”
Bálint Zsolt